TARTALOM
ToggleEzekre figyelj, hogy elkerüld a csődöt vagy a cégbezárást
Képzeld el a következőt: több mint 10 éve működtetsz egy vállalkozást, amely már milliárdos bevételt termel. Szép álom, igaz? Aki idáig eljutott az életben, az már nyugodtan hátradőlhet, sínen van. Vagy mégsem?
Könnyű kisiklani
Az OPTEN céginformációs portálon megjelent friss közlemény szerint 2023-ban 271 olyan vállalkozás szűnt meg, amely az elmúlt öt év egyikében milliárdos árbevételt realizált.
Minden második megszűnt milliárdos cég 10 évnél idősebb volt.
Ahogy írják: „A tapasztalat sem ment meg mindenkit, a változó gazdasági környezet gyors reagálásokat vár el a vállalkozóktól. A kockázatok a mai világban emelkedtek, a körültekintés még inkább szükségessé vált.”
Ezzel a gondolattal maximálisan egyet tudok érteni. Azzal egészíteném ki, hogy mennyire nem mindegy, milyenek azok az összegyűjtött tapasztalatok. Nem gondolom, hogy a 10 évnél hosszabb ideig aktív cégek vezetői csak a szerencsének köszönhették működésüket. De azt igen, hogy a pénzügyi tudás és tudatosság bővítése, pláne mindennapi praktikus használata segíti egy vállalkozás üzleti stabilitását. Ezáltal pedig hosszú távú fennmaradását is.
Észnél kell lenni
Az üzlet világában a csőd folyamatosan fenyegető kísértet, amely egy vállalkozás teljes összeomlását vetíti előre. A csőd veszélye manapság, tartós gazdasági válságban még a legstabilabbnak tűnő cégek számára is valós, de elkerülhető. Hogy hogyan?
Körültekintő tervezéssel, megfontolt döntéshozatallal és a lehetséges buktatók előre feltérképezésével.
Ezekkel a megtanulható képességekkel vállalkozás vezetőjeként és tulajdonosaként átvészelheted a pénzügyi zavarokat, és elkerülheted a csődöt.
Azt mondják, más kárán tanul az okos, ezért a cikk folytatásában bemutatom, hogyan vezetnek a hibás döntések, a hanyagság és a körülmények szerencsétlen összejátszása (amire mindig fel kell készülni) egy igazi gigacég bukásához.
Hertz: egy tanulságos példa a sok közül
A Hertz autókölcsönző 2020 májusában másodszor is csődöt jelentett (először a 2008-as globális pénzügyi válság idején), a COVID-19 világjárvány által súlyosbított folyamatos pénzügyi kihívásokra hivatkozva. De a valós okok sokkal mélyebben gyökereztek és összetettebbek voltak.
Az alternatív közlekedési megoldások és a változó vásárlói preferenciák gyorsan átalakították a Hertz piacát. Az olyan versenytársak, mint az Uber és a Lyft már a járvány előtt fejfájást okoztak a hagyományos autókölcsönzőknek.
A márka jó híre és globális jelenléte ellenére a Hertz pénzügyi gondjai egyértelműen megmutatták, hogy a nagy múltú vállalkozásoknak is óriási kihívásokkal kell szembenézniük, ha gyökerestül átalakul a világ és az emberek szokásai.
A járvány, amely az utazási kereslet erőteljes visszaeséséhez és a bérleti foglalások összeomlásához vezetett, újabb súlyos csapást mért az amerikai Hertzre. A repülőterek elnéptelenedésével és a turizmus leálltával a vállalatnak nehézséget okozott a bevételszerzés és a bérgépjárművek flottájának fenntartása. A 700 ezres flotta jelentős részét nem tudta bérbe adni. Ráadásul az autóflotta a gazdasági visszaesés közepette rohamosan elértéktelenedett.
A Hertz 2020 májusában csődvédelmet kért. Ez széles körben aggodalmat keltett a hagyományos autókölcsönző cégek hosszú távú életképességével kapcsolatban.
Mi állt a csőd hátterében?
Egy sok milliárdos árbevételű, globális világcéget is emberek vezetnek, ezért sokszor ugyanolyan hibákat követnek el, mint a kisebb vállalkozások tulajdonosai is. Nézzük, mit tanulhatsz magyar kisvállalkozóként a Hertz hibáiból, hogy a te vállalkozásod ne kerüljön hasonló kutyaszorítóba.
1. hiba: magas adósságállomány
A Hertz rengeteg adósságot halmozott fel a járvány következtében kialakult lezárások idején. Túl sok szükségtelen ingatlana és más tárgyi eszközei voltak, amelyek szintén nem termeltek elvárható szintű profitot. Az erősen lecsökkent bevételeiből egyszerűen nem tudta tovább finanszírozni a tartozásait, köztük a hiteleit.
Hogyan kerülhető el ez a hiba?
A korlátozásokat senki se láthatta előre, de azt ki lehet és ki is kell számolni, hogy nulla bevétel esetén meddig tudja finanszírozni egy cég a hiteleit és más kötelezettségeit.
Ezt a számítást neked is ajánlom elvégezni. Az igazán profik a hitelfelvétel előtt számolnak, és ezt az információt is beépítik a döntésükbe arról, hogy mennyi hitelt vesznek fel, és milyen kondíciókkal.
Gazdasági szakértő munkatárs vagy tanácsadó segítségével kalkuláld ki, mennyi tőketörlesztést és kamatkifizetést tudsz és akarsz felvállalni havonta vagy negyedévente.
Az sem mindegy, hogy hány éven keresztül, illetve milyen további biztosítékok bevonása mellett kell ezeket a terheket viselned. Tudnod kell, hogy mekkora hitel nem kockáztatja a szorgos munkával felépített céged működését.
Ami a fölösleges eszközök problémáját illeti: az eszközök megtérülését rendszeresen érdemes kiszámolni és nyomon követni. A veszteségesektől pedig jó minél előbb megszabadulni.
Időnként te is emlékeztesd magad arra, hogy csak olyan eszközöket, ingatlanokat, gépeket tarts a vállalkozásodban, amelyek megtermelik az elvárt profitot.
Ehhez ismerned kell a vállalkozásodat, és tisztában kell lenned azzal, hogy melyik eszköz vagy eszközcsoport mennyi eredményt hoz a cégednek havonta és évente. Rendszeresen tanulmányoznod kell a vállalkozásod havi főkönyvi kivonatát, és ismerned kell a cég költségszerkezetét is.
Fogalmad sincs, hogyan kell egy ilyen elemzést jól csinálni? Nem vagy egyedül. A legtöbb vállalkozónak ez egyszerre érthetetlen és riasztó feladat. Ha jó a könyvelőd, az alapokat el tudja magyarázni, de értékelni, tanulságokat levonni és tervezni nem fog helyetted – vagy veled együtt. Ahhoz gazdasági és pénzügyi szakember kell; egy olyan közgazdász, amilyen én is vagyok.
2. hiba: pazarló gazdálkodás
Az adósságállomány nem magától szökött az egekbe a Hertznél. A csődbejelentést megelőző években a vállalat vezetősége nem fordított kellő figyelmet működési költségeik kordában tartására. Csak a gyors növekedést tartották szem előtt, és igencsak túlvállalták magukat.
Olyanok voltak, mint az autóversenyző, aki az egyenesben tövig nyomja a gázpedált, hogy behozza a lemaradását, és hiába látja a kanyart, menthetetlenül kisodródik, mert makacsul nem hajlandó a fékre lépni.
A Hertz 2012-ben alaposan begyorsított: körülbelül 2 milliárd dollárért felvásárolta két versenytársát. Az ügyletek finanszírozásához hatalmas hitelt vett fel, ami jócskán megterhelte a vállalkozás cash flow-ját.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a fúzió is sok nehézséggel járt. Például a két vállalat eltérő számítógépes rendszert használt, amelyeket nem lehetett a Hertzébe integrálni. Ezek a feladatok természetesen megoldhatók, de pénzbe kerülnek – gyakran többe, mint azt előre gondolták.
Komoly műszaki problémák is adódtak, amelyek újabb jelentős, előre nem tervezett kiadásokkal jártak. Például a felvásárolt két cég autóinak gumiabroncsai elhasználódtak, a korszerűsítésükre sok millió dollárt kellett költeni. Mint utólag kiderült, a felvásárlást előkészítő átvilágítás nem volt elég alapos.
Hogyan kerülhető el ez a hiba?
A négy legfontosabb megelőző lépés, amit vállalkozóként neked sem árt követned:
- Szigorú költséggazdálkodás, amely kiszűri és nem engedi meg az észszerűtlen költekezést a vállalatban.
- Racionális költségcsökkentés.
- Kedvezőbb kondíciójú beszállítói szerződések megkötése vagy újratárgyalása.
- Alapos cash flow tervezés és menedzselés.
Ha a vállalkozásodnál eddig nem készült 30 napos cash flow terv, itt az ideje elkezdeni. Írj, és segítek hatékonyan kialakítani és működtetni.
Szép az ambiciózus vállalatépítés, de csak akkor, ha reális pénzügyi tervre épül. A cégfelvásárlás előtt mindig komoly átvilágító munkát kell végeztetni, szakemberek bevonásával. A Hertz példája mutatja, hogy még a nagy cégek is tévedhetnek. Az ő konkrét cégátvilágítási körülményeikről nem találtam cikket az interneten, ezért nem ismerem, miért nem tudtak elég alapos munkát végezni. A szakmai tapasztalatom alapján azt javaslom neked, hogy érdemes időt és pénzt szánni egy komplett átvilágításra, rábízva azt egy kisebb csapatra, ahol van jogász, technológiai szakértő és közgazdász pénzügyi szakember is.
TIPP: Ha rendszeresen szeretnél közérthető, gyakorlati pénzügyi, gazdasági tippeket, ötleteket olvasni, kövesd a @hofernoemi.hu Instagram-oldalamat is gazdasági ismereteid bővítéséhez és a vállalkozásod fejlesztéséhez. Ott elmondhatod a véleményedet is, egyre izgalmasabb és aktívabb beszélgetések alakulnak ki a blogcikkeim témáiban is.
3. hiba: elpártoló ügyfelek
A versenytársak a Hertzénél kényelmesebb és jobb ügyfélélményt adó, olcsóbb szolgáltatást nyújtottak, korszerűbb autókkal. A Hertz korábbi vásárlói részben elpártoltak, újakat pedig nehezen nyertek meg.
Hogyan kerülhető el ez a hiba?
A Hertz esetében azokat a lépéseket, amelyeket a csődhelyzet után megtettek, nem kellett volna odáig halogatni. Évekkel korábban ráléphettek volna az innováció útjára.
A csőd után, már új tulajdonosokkal és új vezetéssel a Hertz az ügyfelek bizalmának és hűségének visszaszerzése érdekében a teljes szolgáltatási ügyfélélmény javításába invesztált. Modernizálta a foglalási rendszereket, átalakította a járművek karbantartási szabványait, valamint fejlesztette az ügyfélszolgálat színvonalát. Fókuszba állította a digitalizációt. Digitális platformokba, mobilalkalmazásokba és online foglalási rendszerekbe ruházott be azért, hogy az ügyfelek számára kényelmesebbé és igazán könnyen elérhetővé tegye az autóbérlést.
Jelentősen korszerűsítette az autóflottáját és elektromosautó-parkját is bővítette a változó fogyasztói igényekhez alkalmazkodva ezzel. A vállalat felismerte a környezettudatos közlekedési lehetőségek iránti növekvő keresletet, és igyekezett kihasználni az elektromos járművek növekvő népszerűségét is.
Ha te is azt látod, hogy a vevőid elszivárognak, mert a versenytársaid korszerűbb, kényelmesebb, érdekesebb termékeket vagy szolgáltatásokat kínálnak, nem ragaszkodhatsz az évtizedes rutinokhoz csak azért, mert egy évtizede még működtek. Az elavult termék- vagy szolgáltatáspaletta mellett sokszor olyan apróságok miatt veszíthetsz vevőket, mint egy korszerű honlap hiánya, a lassú szállítás (sok területen az egyhetes szállítási határidő már elfogadhatatlan!) vagy az akadozó ügyfélszolgálat.
Egy jól felépített és rendszeresen felülvizsgált üzleti terv megalapozza azokat a rutinszerűen működtethető ellenőrző folyamatokat, amelyek időben megszólaltatják a vészcsengőt, ha csökkennek az eladások, ha visszaesik a honlap látogatottsága, vagy ha megnő az ügyfélpanaszok száma.
Hogyan maradt életben a Hertz?
Beszéljünk a happy endingről (vagy legalábbis a cég sikeres újraélesztéséről). A közhiedelemmel ellentétben a csőd után is lehet élet egy vállalkozás számára. Persze a korábbi tulajdonosok számára ez sovány vigasz, mert valószínűleg elveszítik a tulajdonrészüket a csődeljárás során.
Csődhelyzetben egy vállalkozás megújítása a vezetőség leváltásával kezdődik. A Hertznél is ez történt. Új vezetőket neveztek ki, akik széles körű tapasztalattal rendelkeznek az autóiparban és az autóbérbeadási szolgáltatások terén. Az új vezetőség új perspektívákat és stratégiai elképzeléseket hozott, hogy a vállalatot a hosszú távú siker felé irányítsa.
A Hertz 2023-ban került ki a gödörből egy szerkezetátalakítási terv révén, amely jelentős változásokat eredményezett a tulajdonosi és adósságkezelési viszonyokban.
A terv részeként egy befektetői csoport friss tőkét fektetett a vállalatba, amire a súlyos pénzügyi terhei következtében nagy szüksége volt. Emellett a Hertz racionalizálta a működését, és a nyereségesség növelése érdekében megújította az üzleti stratégiáját.
Az intézkedések végrehajtásával a Hertz sikeresen kilábalt a csődből. A legfrissebb pénzügyi jelentése alapján a 2023. éves nettó eredménye pozitív (az árbevételének 7 százaléka) és a cash flow-ja is pénzügyi stabilitásról tanúskodik. Vezetősége szerint a vállalkozás biztató jövő előtt áll. Meglátjuk, igazuk lesz-e.
Bízom benne, hogy te időben felismered az intő jeleket, és a vállalkozásodban soha nem kell csődhelyzettel szembesülnöd. Ehhez viszont a pénzügyi kimutatások mindennapi értő használata szükséges. Ha szeretnéd egyszerűen és gyorsan megtanulni, írj nekem, segítek.
Remélem, a leírtakkal sikerül elősegítenem a vállalkozásod sikerét. Ezek a tanácsok általánosságban értendők. Az, hogy a te vállalkozásodra miként alkalmazhatók, függ a vállalkozásod konkrét, általam nem ismert helyzetétől.
Kövesd a blogomat, és olvass bele a régebbi írásaimba is. Évek óta, kétheti rendszerességgel publikálok a vállalkozásokat segítő cikkeket – lassan egy könyvre való hasznos információt osztottam meg. Kezdd itt a tanulást, és ha valamelyik téma részletesebben is érdekel, keress meg bátran!